4. fejezet

Tél van. Esik a hó. Két hónap telt el azóta, hogy elmentem otthonról. Hogy megtudtam, hogy van egy apán. Hogy nem láttam az anyukámat. Hogy ott kellett hagynom az életem. Hogy megismertem Jaket. Hogy megtudtam, ki vagyok valójában. Elég sok időnek tűnik, mégis mintha csak pár napja lennék itt. Nagyon jól érzem magam, de még hiányzik az otthonom. Azt hiszem, boldog leszek itt. Azóta nagyon közel kerültünk egymáshoz Jake-kkel, és egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem vagyok közömbös a számára. Azt hiszem nekem sem. Tetszik nekem... Susyval is egészen jó barátok lettünk, mindent megosztunk egymással. Ő a legkedvesebb mindenki közül. Van még egy két lány, de senki sem olyan, mint ő. Megértő, és mindig segít mindenben. A pótlás pedig remekül megy. Az agyam nagyon fogékony az új nyelvre, talán jobban megy ez, mint a német, amit már három éve próbálnak a fejembe erőszakolni. Nagyon tetszik, mintha mindig is ismertem volna. Jake szerint ez természetes és az is valószínű, hogy anyáék régebben így beszéltek egymással, mikor kicsi voltam. Azóta apa után is sokat kutakodtam. Megtudtam, hogy 42 éves és hogy valamilyen messzi kis varázslakban él. Azt is kiderítettem, hogy három éves koromban hagyott magunkra anyával. Azóta anya sem látta őt és én sem. Soha. És valószínűleg nem is fogom. De nagyon szeretném. Ha majd tehetem, egyik hétvégén Jake-kkel elmegyek abba a kis lakba és megkeresem. Feltéve ha megtalálom. Minden fantasztikus itt, kivéve egyet... Meg... Ő egy igazi fúria. Ki nem állhatjuk egymást, bár nem én kezdtem ezt az egészet. Már az első órán úgy nézett rám, mintha tehetnék is bármiről. Azt hiszem a legjobban azért utál, mert Jake-kkel jóban vagyok. Nagyon bejön neki. De engem aztán nem érdekel. Gondoljon amit akar. Teszek rá. Susy is ki nem állhatja, mindig megvéd, ha órán vagy szünetekben piszkál, vagy sérteget. Tudniillik Susy igazi sértegető. Olyan szólásokat tud, hogy ketté áll a szeme mindenkinek. Még Megnek is. Örülök, hogy ilyen barátnőm van.  Hasonlít rám. Én is erőszakos vagyok, sértődékeny és kíváncsi, de visszaszólni és sértegetni soha nem volt az erősségem. Neki viszont nagyon megy. Ő viszont nem valami jó tanuló. Én abban segítek neki. Jól kiegészítjük egymást. Viszont gondolatolvasásban nagyon jó. Persze engem nem győz le, hisz én már eleve és képes vagyok rá. Azóta Jake megmutatta, hogyan tudom használni, nagyon jól elszórakozom vele. Mindössze annyit kell tennem, hogy annak a fejére koncentrálok, akinek a fejébe szeretnék látni. És ami a legjobb, hogy távolságtól független. Akár Afrikába is elér, ha lenne ott ismerősöm. Nagyon klassz képesség! Viszont nekem a teleportálás okoz némi nehézséget. Túlságosan el kell hozzá engedni magad, én viszont kicsit félek tőle. Azt kell Jake-kkel a legtöbbet gyakorolnom. Neki az a vele született képessége, ugyanis mindenkinek van egy. Szerencsés, mert az az egyik legnehezebben tanulható. A gondolatolvasás mellett. Viszont neki is fel kellett vennie a tárgyat, mert abból szeretne majd vizsgázni, ahhoz viszont a kibővített verzió szükséges. Ilyen funkció gondolatolvasásból nincsen, úgyhogy nekem már nem tudnak újat mondani. Susynak az a nehéz, hogy arra az emberre koncentráljon, akinek a fejébe akar látni. Azt mondja, nem tud csak egy fejre koncentrálni. Én midig úgy csinálom, hogy elképzelem, mintha mondjuk a fejen lenne valami, vagy lefejelne engem, hogy érezzem is azt. Így sokkal könnyebb. Neki is mondtam, de nem igazán segített.
-Hahó!- kopogott be valaki az ajtómon. Felpattanok, kinyitom az ajtót.
-Szia Jake!- üdvözlöm, puszit nyomok az arcára. Mint mindig, megint megpróbálja kicselezni, hogy a ajkára menjen. Nem sikerül neki, mint soha.
-Egyszer be fog jönni!
-Ha mindig eljátszod, számítani fogok rá. Legalább ritkábban csináld, akkor esélyed is lenne.
-Megfogadom a tanácsod!- mondja, majd végigsimítja a derekam.
-Mit szeretnél? Mindjárt óra.
-Tudom, de szeretnék adni neked valamit.
-Oké. Hol van?
-Nálam.
-Miért nem hoztad magaddal?
-Nem tudtam megfogni.
-Olyan nehéz?
-Majd meglátod. Gyere!- ragadja meg a kezem, majd magával húz, ki az ajtón, át az ő szobájába. Az ajtó előtt állunk. Reszketek az izgalomtól. Mi lehet az? Annyira kíváncsi vagyok!
-Remélem tetszeni fog!- mondja, majd kinyitja az ajtót és betakarja a szemem. Mikor leemeli lóra, egy kis, fehér kölyökkutyát pillantok meg.
-Jaj, Jake! Nem kellett volna... Uram isten, de édes!- mondom, a kutya pedig felszalad a kezembe.
-Látod, máris szeret téged. Betanítottam.
-Haha.
-Nem, komolyan. Mondtam neki, hogy a gazdija egy kis növésű, barna hajú, piros arcú, barna szemű, csinos lány lesz.
-Tényleg?
-Igen!- szólalt meg valaki, de nem Jake volt.
-Hát ez?
-Én voltam.- Jake a kutyára mutat, én meg eldobom ijedtemben.
-Hé! Jake azt mondta, kedves vagy!
-Az is, csak erre nem számított gondolom. Ha varázsló vagy, felejtsd el, hogy normális ajándékokat fogsz kapni. Boldog szülinapot, Katrin!
-Köszi, Jake!- mondom, majd a nyakába ugrok hirtelen. Ő átölel, romantikusan.
-Hé, én is itt vagyok!- szólal meg a kutyus, majd felugrál a nadrágomon.
-Jól van, jól van, tudjuk. Nyugalom! Na lássuk csak, mi legyen a neved?
-Kérlek, hadd legyek Sam, annyira szeretnék!
-Rendben, legyél akkor Sam! Na, de nekünk mennünk kell, Jake, te is igyekezz, mindjárt kezdődik az óra.
-Tudom, nem kell rá emlékeztetned...
-Na mi van? Csak nem Átváltozás óra lesz?
-De igen...
-Nem értem, ha ennyire utálod, miért jelentkeztél egyáltalán?
-Mert egy remek képesség. De elsajátítani nem könnyű. Nem is értem, hogy lehet az egyik kedvenced...
-Nem tudom, szerintem elég könnyű- motyogom az orrom alá.
-Igazán? Hát akkor nem tudom, mi bajod, mert az mindenkinek nehezen megy.
-Annyira egyértelmű minden, amit tanulunk.
-Hát, neked, szívi.
-Szívi? Még sosem hívtál így.
-Mert még nem volt alkalmam.
-Na jó, akkor jössz, vagy még elcsevegünk itt, hogy elkéssünk?
-Menjünk....
Mikor leérünk a terembe, a tanár már benn van, valószínű e fog szidni.
-Nocsak, nocsak, Miss Parcers és Mr Rolls... Nem hallották a csengőt?
-De igen, asszonyom, ne haragudjon, az én hibám, feltartottam Kat-et.
-Jól van, üljenek le, csöndben.- mondja, majd békén hagy minket. Jake megvédett. Elvitte helyettem a balhét...
-Kat, hol voltál, már öt perce becsöngettek!
-Most ezt úgy mondtad, mintha a fele elment volna az órának!- mondom Susynak, megvetően pillantva rá.
-Egyébként... Boldog szülinapot!- ölel át, majd nyom egy puszit mindkét arcomra.- Majd óra végén odaadom az ajándékodat.
-Remélem az nem beszél.
-Nem értem.
-Hét, Jaketől egy kutyát kaptam.
-Mi? Ez komoly? Na várj. És te azt a dögöt a szobánkban akarod tartani? Azt már nem!
-Ne már, Susy! Hova máshova tenném?
-Nem engedek be egy beszélő kutyát a szobámba.
-Az az én szobám is é az én ajándékom, azt csinálok vele, amit akarok!
-Ezt még megbeszéljük, de jön a tanár!
-Parcers, nem elég, hogy késik, még beszél is? Elég legyen most már, mert békává változtatom!- igen, itt ez a nagy fenyegetés, nem a szamárpad, vagy az 1-es. A tanárok nem nagyon foglalkoznak a jegyekkel, tudják, hogy át tudjuk változtatni, ha akarjuk. Itt a negyed évenkénti vizsga az, ami számít. És nem 1-5-ig értékelik, hanem csillagokkal. Az öt csillagos felel meg az ötösnek tulajdonképpen, az egy csillagos meg az egyesnek. Nem volt nehéz megszoknom. Elkezdtük tehát az órai feladatunkat. Először mindent lejegyzeteltünk, majd megpróbáltunk kettesével egy természetesen egy békát nyúllá változtatni. Akinek sikerül, kap egy órai munka öt csillagost. Mindig ez van. Általában sikerül, de az előző órán nem, mert egyre nehezebbek. Eleinte élettelen tárgyakat kellett másik élettelenné változtatni, aztán jött az élőből élővé. A következő élőből élettelen lesz, majd élettelenből élő. Az a legnehezebb. Az első feladat egy kavics volt, azt kellett homokká változtatni. Mindenkinek sikerült.Viszont ez már húzósabb. Sokkal hosszabb a varázsige és nehezebb a dolgunk is. Olyan is előfordulhat, hogy csak úgy nem sikerül, mert gyenge volt a mozdulat, vagy a varázsige élettelen volt. Sok mindentől függ. Hozzálátok hát: felolvasom a füzetből a varázsigét, ami varázslónyelven van, mint most már tudom.
-Delarosa, ex maximo ceberus!- és a békából lassan egy édes kis nyuszika lesz. Először a farka alakil ki, majd a nagy fülei, az orra, a négy lába és a bundája. Le akar ugrani az asztalról, de én nem engedem neki. Ránézek Jake asztalára, hogy boldogul. Egy kacsát pillantok meg vele viaskodva. Elnevetem magam. Szegény. Pedig úgy igyekszik. Nem értem, mit csinál rosszul... Majd gyakorolok vele.
-Na hadd lássam, kinek adhatok ma öt csillagot?
-Nekem! Szólal meg Susy mellettem, örülve sikerének. Neki barna színű nyuszija volt, nekem fehér. Egy fiúnak furcsa módon zöld. Valószínűleg valamit elrontott, mert a béka színe megmaradt.
-Jól van, Miss Megan, szépen teljesített. Parancsoljon!- mondja Susynak, majd az én nyulamra pillant.
-Hát neked hogyan lett fehér, mindenkinek barna.
-Nem tudom, mindent úgy csináltam, ahogy kell.
-Tudom lányom, mindössze nem értem. Ez csak a végzősöknek szokott sikerülni, mert csak nekik van a tulajdonukban akkora tudás és erő, hogy sikerül.
-Hát, nem tudom, így sikerült.
-Ezt két ötcsillagossal is jutalmazom, Parcers.
-Köszönöm, asszonyom!- mondom, nagyon boldog vagyok!
-Gratulálok!
Hamarosan kicsöngetnek, Susy pedig kotorászni kezd az asztal alatt.
-Boldog szülinapot, drága Katrin!
-Oh, köszi, Susy! Imádlak!- mondom, majd kinyitom a kis dobozt, amit kaptam. Mikor kinyitom, nagyon fénylik, alig bírok ránézni. Egy karkötő van benne. Gyönyörű szép, úgy csillog, akár a gyémánt.
-Jaj, Susy, nagyon köszönöm!
-Nincs mit! De még nem tudsz mindet róla. Dörzsöld meg azt a sima felét.
-Miért?
-Csak dörzsöld meg! Meglátod.
-Megdörzsölöm, majd erősen megszorítja a karom, megjelenik előttem egy torta.
-Hát ez?
-Te most komolyan egy tortára gondoltál?
-Hát Jake azt mondta, hogy elvisz egy cukrászdába suli után, arra gondoltam, hogy milyen jól lesz...
-Akkor működik.
-Hogy érted? Mindig azt kapom tőle, amire gondolok?
-Igen. Hát nem szuper?
-De, nagyon! Köszönöm, Susy!
-Ugyan, nincs mit! Először egy barátságkarkötőt akartam, de mivel már nekem van ilyen, akkor annak is minősülhet szerintem.
-Hát, szerintem is. Na, de honnan szereztek ti ilyeneket?
-Ugyan, Kat, azt varázsolok magamnak, amit akarok. Csak ki kell találnom, hogy mit.
-Tényleg?
-Nem, dehogy, amúgy online veszem egy varázshonlapon.
-Tényleg, a varázsnetet hogy lehet használni?
-Kell hozzá egy kis kütyü, valami kerek izé. És kész is.
-És olyat hol lehet szerezni?
-Minden sarkon körülbelül. Ha akarod veszek neked egyet, mint mellékajándék.
-Nem kell, már így is nagyon értékes, amit kaptam, eleget vettél.
-Én szívesen megveszem neked.
-Ahogy gondolod.- mondom, majd becsöngetnek a második órára.
-Jó napot, gyerekek, üljetek le! Ma előbb el kell menjek, gyorsan kezdjünk is neki a dolgoknak. Mindenkinek van mindene?- kérdezi az alap varázsigék tanár, majd végignéz rajtunk.
-Igen, asszonyom.- szólal meg egy emberként a osztály, majd elkezdünk dolgozni.
-Ma a vészhelyzet esetén szükséges varázsigéket fogjuk megtanulni és alkalmazni. Az első, írják fel, a láthatatlanná tevő varázslat.
-Conos max olmus!- mondja valaki, a tanár pedig már meg sem lepődik.
-Hogy van a, gyerekeim, hogy én maguknak sohasem tudok újat mondani?
-Ezek annyira alap igék tanárnő!
-Jól van, jól van, valaki ezeket még egyáltalán nem is hallotta.- néz rám, én pedig kellemetlenül érem magam.- Na, akkor írjátok le magatoktól és utána gyakoroljátok egyénileg.
Hirtelen Susy füzetébe nézek, nem tudom mit kell írni. Leírom a füzetembe, majd kipróbálom magamon.
-Conos max olmus!- majd suhintok egyet a pálcámmal. Hirtelen láthatatlan leszek, a látásom viszont sokkal élesebb, mint eddig. Lassan mindenki eltűnik az osztályban, csak egy két gyerek szerencsétlenkedik még a használatával. Lassan mindenki vissza is változtatja magát, én pedig próbálok fülelni arra, amivel ez lehetséges.
-Solon de piritus!- mondom, majd hirtelen én is látható leszek. Susy még mindig láthatatlan, látszólag nem ismeri az igét. Kimondom rá is, ő pedig hálás érte. Csinálunk még egy pár ilyet, majd kicsöngetnek. Ezután jön még egy pár ilyen hasonló óra, az utolsó pedig teleportálás. Nem igazán szeretem, elég nehéz.
-Jól van, mindenki, most már az udvaron fogunk találkozni, nem a teremben. Mindenki a nagy fához teleportálja magát, én is oda megyek.
A varázsige itt viszont viszonylag egyszerű. Mindig ugyan az, csak annyiban más, hogy arra a helyre kell gondolni, ahova menni akarunk. Viszont minél távolabb szeretnénk menni, annál intenzívebben kell a helyre gondolni. Sokan elhülyéskedik egyébként, olyan kehelyre teleportálják magukat, ami nem tartozik a feladatba. Egymás kezében kötlek ki, vagy Ausztráliában, Afrikában, olykor a Marson. Az egyik fiú szerint ignis van élet odafenn, de hát senki sem hinne neki, ha elmondaná. Honnan tudod? Merülne fel a kérdés.
-Kat, neked megy ez?- kérdi Susy.
-Nem tudom, nehezen, de általában sikerül. Bár múltkor nagyon kellett wc- re mennem én ott kötöttem ki, de az még jó is volt. Egyébként menni szokott.
-Akkor odalenn találkozunk.
-Rendben!- mondom, majd kimondom a varázsigét:- Lalus exodus delico!- majd hirtelen eltűnök. Egy ideig a semmiben találom magam, olyan érdekes ez az állapot. Udvar, nagy fa, udvar nagy fa, udvar, nagy fa... Később az udvaron vagyok, ott, ahol megbeszéltük. A nagy fánál.
-Igen!- nagyon kevesen érkeztek meg, a tanárnő viszont már osztogatja a csillagokat. Mihelyt megkapom, Jake mellettem terem egy hamburgerrel a kezében.
-Jake? Hát ez?
-Mikor megérkeztem ide még senki sem volt itt, csak a tanárnő, megengedte, hogy elugorjak egy hamburgerért. Képzeled hogy meglepődött a nő, mikor ott teremtem. Hamburgba mentem, mert állítólag ott a legfinomabb a hamburger.
-Jól van!- nevetem el magam, majd körülnézek, de sehol sem látom Susyt.
-Kat...
-Igen, Jake?
-Én....- mondja félénken és idegesen.- Szeretnék még valamit adni.
-Remélem nem még egy kutya, őt sem tudom sehová tenni, Susy alig akarja beengedni a szobába.
-Nem, nem. Dehogy.- neveti ő is el magát, majd elővesz egy kis ezüst dobozt. Remélem nem valami drága nyaklánc, már így is annyi mindent kaptam ma. A tanárok mind adtak nekem egy óra alóli felmentést, de visszaadtam nekik, mert még így is sok gyakorlásra van szükségem. Azt hiszem nagyot nőttem a szemükben.
-Mi ez?- kérdezem idegesen, de kedvesen. Kíváncsi vagyok rá. Mégiscsak Jake. Jake, aki úgy tetszik, hogy majd meghalok, mikor akár csak hozzám ér. Kinyitja a dobozkát, majd kirepül belőle valami szárnyas akármi és az ujjamon állapodik meg végül.
-Hát ez?!- lepődöm meg, mert még sohasem láttam ilyet.
-Ez egy olyan gyűrű, ami varázserővel bír. Ha valami rossz dolog történne velem, akkor pirosan világít, még akkor is, ha rossz kedvem van. Ha viszont fehér, akkor vidám vagyok, vagy teljesen jól. Alapjáraton fehéren világít. És hogy megtudd különböztetni, mikor vagyok bajban és mikor van csak rossz kedvem, amikor vészhelyzet van, akkor a gyűrű villog. Szerintem hasznos tárgy.
-Hát ez aranyos! Tulajdonképpen magadnak vettél ajándékot.- nevetek, mire ő is rákezd.
-Ez így teljesen nem igaz, nekem is van egy.- húzza fel a ingujját.
-Óh... És ez...
-Igen, akkor működik, ha te vagy bajban.
-Óh, Jake, ez nagyon aranyos, köszönöm!- mondom, nem bírom ki, hogy ne öleljem meg.
-Ugyan, nincs mit!
-Miért rózsaszínen világít, mit jelent?
-Hát... az... az piros, csak merül az elem.
-Rossz kedved van?- kérdezem, majd szorosabban ölelem.
-Kicsit igen, mert elfogyott a hamburgerem.
Nevetni kezdek.

Két óra múlva most nem Jakenél találkozunk, hogy kicsit korrepetáljon, hanem a közeli parkban. Szép az idő ahhoz, hogy a szobában tanuljunk.
- Na, akkor most mondd el te is!- mondja.
-Delarosa decimus paradox el capitolus de maximus! Ez miért ilyen hosszú?
-Az első évben tanultuk a hosszú varázsigéket, hogy később tudjuk rájuk alapozni a rövideket. Azok szinte ugyan ezek, csak lefelezve.
-Hát ez eléggé logikátlan. Nálunk midig úgy csinálták, hogy a kicsiből építettük fel a nagyot. Ez olyan, mintha előbb tanultam volna meg mit jelent az, hogy kutya, majd csak utána a t betűt.
-Hát, szerintem meg ez a logikus. Amúgy mi ágy tanultuk a szavakat. Előbb szavakat, majd betűket.
-Komolyan?
-Igen...
-Hát, még jó, hogy ezeket én már tudtam, mikor idejöttem.- nevetek, majd folytatjuk az anyagot. Amikor Jake-kkel együtt vagyunk, annyit nevetünk, mint máskor egy hét alatt. Azt hiszem, ez egy jó jel.
-Mond, Kat, neked van otthon...
-Mim?
-Hát, tudod, barátod...
-Ez meg most hogy jött ide?
-Mert láttam, hogy arra gondoltál, hogy milyen sokat nevetünk együtt és hogy ez egy jó jel. Meg ma még valamit... Azt, hogy jól érzed magad velem, mikor együtt vagyunk. Ja, és tegnap pedig féltékeny voltál, mikor Elsával beszéltünk egy pár percet.
-Jake, te miden gondolatomat megnézed?
-Hát, csak néha... Érdekel, mire gondolsz.
-Jajj... Ez nagyon zavaró...
-Bocsánat, de nem bírom ki, minden egyes pillanatban azon gondolkozom, hogy mire gondolhatsz...
-Tényleg?- kérdezem és majd elsírom magam.
-Hát, igen... Kat, én...
-Igen, van.- mondom ki rémületemben hirtelen.
-Tessék?
-Van barátom. De azóta nem láttam, mióta nem voltam otthon, és nem hiszem, hogy érdeklem még.
-Téged még igen?
-Hát, őszintén, nem igazán. Már mást szeretek.
-És ki az?- kérdezi nagyon kíváncsian, közelebb hajol hozzám, mintha hangosabban akarná hallani, amikor kimondom, hogy ő az.
-Hát...- mondanám, majd hirtelen lenéznek a kezemre zavartan... Már megint rossz kedved van? Azért mert barátom van?- Ő is a gyűrűmre néz.
-Jaj, dehogy is... Kat, az igazából nem elemmel működik és nem is piros, van rajta rózsaszín szín is.
-és az mit jelent?
-Hát, azt, hogy akitől kaptad, azt... azt szereted.
-Persze, hogy szeretlek, ez nem is kérdés.
-Szerelemmel.
-Óh... Hát, akkor azt hiszem, lebuktam.- pirulok el, nem merek a szemébe nézni.
-Le bizony.- mondja, majd felemeli a fejem, hogy a szemébe nézzek, megfogja a kezem és közeledik felém. Mindjárt megcsókol... Meg fog csókolni... Meg fog csókolni... Meg fog csókolni... Megcsókolt...